"Arról, hogy a dolgokat meg kell várni...Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok — emberek, eszmék, helyzetek, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád.
Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket.
Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd.
Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések. Igazságok. Ez mind feléd tart lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon…
Ha sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tied.
Várj nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel."
(Márai Sándor)

Egy csomó emberrel találkozom naponta, és olyan történteket halottam tőlük, melyeket úgy éreztem, muszáj megírnia valakinek, valamikor, valahol, mert nagyon elgondolkoztatóak, és tanulságosak.

Hát ezzel próbálozom meg itt, most ezen a helyen.

Természetesen nevek nélkül és a személyek beleegyezésével történik mindez.

Hátha legközelebb valaki hasonló helyzetben amilyenben ők voltak, az ő esetükből tanulva máshogy, talán majd jobban dönt. Akkor valami miatt nem mondhatták el senkinek, és itt most elmondhatják mindenkinek...

Egyenlőre csak annyit, hogy az élet tényleg a legnagyobb tanítómester...

Köszönöm nekik, hogy vannak, mert miközben beszélgetünk, nagyon sokat tanultam tőlünk.

A szeretetről, még mindig nem tőlem, mert még én is, csak tanulok szeretni...

PhiliA

"A szeretet elsősorban nem egy meghatározott személyhez fűződő viszony; a szeretet magatartás, a jellem beállítottsága, amely meghatározza az illető személyviszonyulását, nem a szeretet egy bizonyos "tárgyához", hanem a világ egészéhez.
Ha egy személy csak egy másik személyt szeret és összes többi embertársával szemben közömbös, a szeretete nem szeretet, hanem szimbiotikus ragaszkodás vagy megnagyobbított önzés. A legtöbb ember mégis azt hiszi, hogy a szeretet a tárgyon múlik és nem a képességen. Sőt éppenséggel azt hiszik, hogy az bizonyítja a szeretetük intenzitását, ha senki mást nem szeretnek a "szeretett" személyen kívül. Ez ugyanaz a téveszme, amelyről már korábban is beszéltünk. Aki nem érti, hogy a szeretet aktivitás, a lélek ereje, az azt hiszi, hogy semmi másra nincs szükség, csak meg kell találni a megfelelő tárgyat - és aztán megy minden magától. Ez a magatartás olyan, mintha valaki, aki festeni akar, kötné az ebet a karóhoz, hogy nem kell megtanulnia a mesterséget, elég, ha megkeresi a megfelelő tárgyat, és mihelyt megtalálta, gyönyörű képet fog festeni.
Ha igazán szeretek egy embert, akkor minden embert szeretek, szeretem a világot, szeretem az életet. Ha azt tudom mondani valakinek, hogy "szeretlek", tudnom kell azt is mondani: "Szeretek benned mindenkit, szeretem rajtad keresztül a világot, szeretem benned önmagamat is."

(Erich Fromm)