…Soha ne feledkezzünk meg a barátainkról…- ajánlotta anyám egyszer régen.

Amint majd egyre idősebbek leszünk, úgy lesznek számunkra egyre fontosabbak.
Bármennyire is szeretjük a párunkat és gyermekeinket, a barátainkra mindig szükségünk lesz...
A szívünk nem a testünkben van. Amikor gondolkodunk valamin, és törődünk valakivel, olyankor születik meg a szívünk. Ha egyedül lennénk az egész világon, akkor sehol se lenne szívünk. A barátainkra bízzuk a szívünket. Ha a barátainkra bízzuk, bennük tovább fog élni.
Hát ne halogassuk, hogy találkozzunk velük és együtt elmenjünk valahová...

Hogy megosszuk velük az örömünket és ha kell a bánatunkat, szánjunk rájuk időt, és mindig emlékezzünk meg róluk...ők nem csupán a barátaink...

Egyszerre a testvéreink és társaink jóban és rosszban...
Milyen furcsa gondolhatjuk, de ez így van és csak akkor látjuk ezt be, amikor talán már késő?
Aztán ahogy telnek az évek belátjuk, hogy a barátok nagyon fontosak…

Az öröm megtöbbszöröződik, ha barátokkal lehet megosztani, a fájdalom azonban csökken. Ez az élet.

A barátság nem első látásra születik, hanem felépül, ha van miből.
Az idő múlik....
Az élet megy tovább...
A távolságok elválasztanak...
A szerelem fellángol... aztán pislákolni kezd....
A szívek meg összetörnek...
A szeretők jönnek és mennek...

A barátokat meg majdnem elfelejtjük…
A férfiak megígérik, hogy majd felhívnak, aztán várhatod...
A munka is örökké változó...
Eltávozik mellőlünk anyánk, és apánk...
Elköltöznek a szomszédok...
De a barátok megmaradnak...
Mindaddig, míg akarjuk, ott vannak nekünk...
Mindegy, hogy hány év telt el és hány kilométerre nőtt a távolság...
Egy barát soha nem lehet elérhetetlen messzeségben a számunkra, ha szükségünk van rá...
Részese az életünknek, közelről vagy távolról...

Egy igaz barát ismeri a gyengeségeidet, de megmutatja neked az erőidet; érzi a félelmeidet, de megerősíti a hitedet; látja az aggodalmaidat, de felszabadítja a lelked; felismeri a korlátaidat, de hangsúlyozza a lehetőségeidet.

Mindig barátra vágytam. Kerestem valakit, aki szeret, és együtt érez velem. És lám, e néptelen tengeren megtaláltam, és én ezt  az értékét fölismertem, és megbecsültem...

Csak ő nem.
Azt hiszem, csak ő nem tanult meg, még ennyi idő alatt sem megbecsülni azt, amit érte tettem.Talán majd egyszer rájön..
Én meg keresem tovább azt a helyet, ahol nekem is jó, és a tiszta igaz barátságot és szerelmet... mert megérdemelem : )

Jázmin