Cikkek
 

Utam hozzád

Utam hozzád lelkem álmán vezet,
Óh, Vagy…,hát mégis Vagy  nekem.
Sokat megért fájdalmas létem, vágtató időtengeren,
Száguldott csak előre, tudatlanul, körül se nézve.

Felismervén, hogy megadattál végre,
Képzeletem alkotását, kész ikonná szülve.
Itt Vagy, s lelkem marcangolván kérdem,
Te vajon észrevetted?
Hisz álom voltál csak..., az én álmom.
Most testet öltött gyönyörű varázsod.
Könnyebb volt, hogy magamba temettelek,
Hogy mindig lehetetlennek képzeltelek.
Aztán kiléptél a fénybe ...
Idefestetted titkon szült álmomat,
Létezel és hús, vér ember Vagy!
Bennem formálódtál, vágytam Rád, imádtalak,
Csak az enyém voltál, most mégis titok Vagy.
Őriztelek szívem rejtekében, de sosem hittem,
Hogy Rád találok,és láthatlak Téged.
Eddig hamis vizeken utaztál, én értem a jöttöd,
Tudom az Életed én értem küldött.
Mikor arcod megláttam…,mekkora súly,
Mi mellemre akkor ráborult.
Elfolytott érzések hada rám telepedett,
S hordalak  azóta is bármerre megyek.
Minden, mit Neked szántam, míg nem lettél,
Minden gyönyör, fájdalom, mit Te szültél.
Most itt él rajtam, harcolok vele, őrizgetem,
Mert Te nem látod, még csak nem is sejted.
Várlak türelmesen, reményekkel, félszegen,
Várom, hogy eszmélj, hisz én hívtalak Téged.
De addig is csak csodálom a napot,
Addig is áldom a Földet, a vizet, a csillagot.
Áldom a füvet, a létet,a szerelmet,
Hisz valahol mindig hittem Benned!
Álmaimba öltözve, vágyaimba takarózva,
Várok, hogy eszmélj: Én alkottalak!

By Bell

Pécs, 2008. augusztus