Cikkek
 

A Hold

Látom az arcát, szóra nyílik a szája,
Nagy szemei alatt mintha könnyek futnának.
Minden éjjel felveszi ezüst fátylát,
Mellette egy kis vándor, ki mindig őrzi útját.

Ma is kísért, mint mindig,
/útban hazafelé/
Bámultam nagy öreg szemét...
Látni véltem arca barázdáit,
Bölcs ráncai megtört vonásait.
Féltő tekintettel némán bámul a Világra.
Ezüstsugarai a hatalmas messziségbe vágnak.
Mindig velem van, ha leszáll az est,
Gondosan figyeli hazatértemet.
Néha pislant, ha hosszan bámulom,
Mindig sír, hogy miért nem tudom.
Tán, mert annyi mindent lát éjszakánként,
Szólhatna , hogy megoldódjon néhány kérdés.
Sajnos néma szegény...
Hangját nem hallhatod.
Mégis úgy érzem,
Engem félt nagyon.
Aztán gondol egyet s letépi fél arcát,
Úgy bukkan fel másnap,hogy ne lásd
Ne lásd könnyei hullását.
Oldalra fordul és kacag,
Egész hajnalig, míg feljön a nap.
Van hogy milliónyi vándor kíséri,
/Talán,ha nagyon magányos/
Megkéri a kis pöttömöket,hogy maradjanak ott,
Tanítja őket,mesét mesél,
Ahogy nekem is mesél örökké.
Szerintem csak én értem,
Azokat a gyönyörű meséket.
Én hallom a hangját.
Ezért figyel rám, annyira talán.
Szóval ma is kísért, mint mindig,
Éreztem végig féltő ölelését.
Sugarai bevilágították utamat,
Nehogy a sötét árnyak engem bánthassanak.
Az éjszaka ám a legjobb barátja,
Együtt jönnek s együtt térnek nyugovóra.
Azt kérdezed honnan tudom?
Nekem elmondta.
Ma is mesélt, jót és rosszat,
Sajnos nem adhatom ki ezeket a titkokat.
Talán egyszer, majd ha meghalok és hívjátok a papot,
Talán akkor elmondom mire tanított.
Hosszú úton végig bámult,
Mikor hazaértem a ház mögé bújt.
Most is leskelődik, az ablakon,
Minden éjjel féltve őrzi az álmom.

By Bell

Pécs, 2008.  augusztus 14.